A kromatográfiás eljárások olyan elválasztástechnikák, amelyek mindig egy álló- és mozgófázis közötti dinamikus anyagátvitelen alapulnak. A szétválasztás általános elvi alapja az, hogy a szétválasztandó komponenseket tartalmazó elegy egyes összetevői különböző mértékben kötődnek a fázisokhoz. Az egyik fázis mindig egy áramló, vagy mozgó fázis (mobilfázis). A másik mindig egy álló fázis (stacioner fázis).‏

Rengeteg módja van annak, hogy valamilyen rendszer alapján osztályozzuk az egyes kromatográfiás módszereket. Rendszerezhetjük őket például az állófázis geometriája szerint. Ezek alapján megkülönböztetünk planáris- és oszlopkromatográfiás módszereket. A legelterjedtebb besorolás azonban a mozgófázis halmazállapota alapján kategorizálja a kromatográfiákat. Amennyiben a mozgófázis folyadék, akkor folyadékkromatográfiáról, ha pedig gáz halmazállapotú akkor gázkromatográfiáról beszélünk. Az előbbieknél jóval kevésbé elterjedt egy harmadik típus: a szuperkritikus fluidkromatográfia. Az alkalmazott lépték és cél szerint besorolhatjuk őket mint különböző léptékű analitikai (nano, kapilláris, standard stb.) és preparatív kromatográfiás eljárásokat.

Folyadékkromatográfia

A folyadékkromatográfia az oldat komponenseinek elválasztásához mozgófázisként folyadékot alkalmaz. Az állófázist (az elterjedtebb oszlopkromatográfiás eljárásoknál) úgy kell elképzelni, mint egy néhány milliméter átmérőjű és kb. 5-25 cm hosszú csőszerű oszlopba töltött porózus szerkezetű, apró (néhány mikrométer átmérőjű) szemcsékből álló töltetet. A legelterjedtebb folyadékkromatográfiás eljárások esetén a mozgófázisként alkalmazott folyadékot folyamatosan áramoltatják át a kromatográfiás oszlopon. A meghatározandó komponenseket együttesen tartalmazó és kromatografálásra előkészített mintából egy jól definiálható kis mennyiséget juttatnak (injektálnak) az áramló mozgófázisba. Ez a mozgófázisba juttatott, oldott állapotban lévő, de dugószerűen áramló anyag a mozgófázisban „sodródva” ér el az állófázist tartalmazó oszlopig. Ahogy a minta az oszlopon keresztülhalad annak komponensei elválasztódnak egymástól. Ez a szeparáció azért következik be, mert a különböző komponensek eltérő mértékben (reverzibilis módon) rövidebb-hosszabb ideig megkötődnek az állófázison. Ennek következtében lemaradnak a mozgófázis áramlási sebességéhez képest. Mivel a megkötődés komponensenként eltérő mértékű, ezért az ún. visszatartás (retenció) is eltérő lesz. A komponensek állófázison történő megkötődése reverzibilis és nem az oszlop egy adott pontján valósul meg, hanem az áramlás során,  folyamatosan, szukcesszív módon bekövetkező, dinamikus folyamatként játszódik le. A kromatográfiás „futtatás” akkor tekinthető befejezettnek, ha végül a leglassabban haladó komponens is elhagyja az oszlopot, azaz eluálódik. A visszatartás mértékét számos tényező befolyásolja, vagyis az elválasztás mértéke az oldott anyagoknak a mozgó- és az állófázissal kialakuló komplex kölcsönhatásainak erősségétől függ. Az álló- és mozgófázis, valamint a szétválasztandó komponensek között fellépő kölcsönhatások elsősorban a mozgófázisok és állófázisok különféle típusainak megválasztásával befolyásolhatók.