| Új FVM rendeletek | | Nyomtatás | |
|
Két új Földművelésügyi Minisztériumi rendelet jelent meg a napokban. Az egyik a nyers tej vizsgálatokat érinti, míg a másik a a hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek elismerésének és ellenőrzésének rendjéről szól A 16/2008. (II. 15.) FVM-SZMM együttes rendelet a nyers tej vizsgálatáról című rendelet szabályozza valamennyi állatfaj nyers tejének forgalomba hozatala esetén a laboratóriumi vizsgálati és ellenőrzési eljárásokra vonatkozó előírásokat. E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer-higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről szóló 68/2007. (VII. 26.) FVM-EüM-SZMM együttes rendelet 9. §-a és az azt megelőző alcím, vagyis a vizsgálatra kijelölt laboratóriumokat érintő szakasz. Mint arról korábban már beszámoltunk [2007.11.18 ], a most megjelent rendelet létrejöttét az indokolta, hogy a tárca véleménye szerint a korábban szabályozott hatósági mintavételi és vizsgálati kötelezettséget nem szükséges fenntartani, hanem elegendő egy – az önellenőrzési rendszer keretében történő – nyers tej vizsgálati rendszer megtartása. Ennek keretében az élelmiszeripari vállalkozónak az önellenőrzési rendszerben a nyers tejet összcsíraszám, szomatikus sejtszám és gátlóanyag tartalomra, (illetve a kvóta elszámolás miatt a zsírtartalomra) lesz kötelező megvizsgáltatni. A nyers tejet termelő, vagy a nyers tejet termelő megbízása alapján a felvásárló élelmiszer-vállalkozónak, az önellenőrzési rendszer keretén belül a nyers tejet rendszeresen, legalább havonta két alkalommal meg kell vizsgáltatnia és minősíttetnie összcsíraszám, gátlóanyag és zsírtartalom tekintetében, illetve nyers tehéntej esetében szomatikus sejtszám és fehérjetartalom tekintetében is. Az ezen felül végzett minőségi paraméterek vizsgálata az élelmiszeripari vállalkozó minőségbiztosítási rendszerének lehet követelménye, a hatósági ellenőrzés szempontjából azonban nem kötelező, így a hatósági vizsgálati díjak csökkenthetőek. A rendelet mellékletben sorolja fel a kötelező vizsgálatra kijelölt laboratóriumokat. Itt mindössze két akkreditált laboratórium található, amelyeket kijelöl, mint a kötelező vizsgálatok elvégzésére „választható” szervezet. Egy másik napokban megjelent FVM rendelet, a 15/2008. (II. 15.) FVM rendelet a hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek elismerésének és ellenőrzésének rendjéről szól. Ez az új rendelet hatályon kívül helyezi a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek hagyományos különleges tulajdonsága tanúsítási rendszerének működésére vonatkozó korábbi 58/2004. (IV. 24.) FVM rendelet. |

